Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

r.kriszti

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez pillanatnyilag egy terv (nem tudom másképp írni, pedig tervnél már egy kicsit több, most finomítják a segítségünkkel), Nemzeti Köznevelési Portál. Most ezt teszteljük - szaktanácsadók - két hetes turnusokban a nyáron. mivel titoktartási kötelezettséggel járt a munka, ezért nem lehet írni róla különösebben semmit. Én már túl vagyok az ezzel kapcsolatos munkán, nagyon jónak találom az ötletet, hatalmas lehetőség lesz benne pedagógusnak és gyereknek egyaránt. Persze, ha kihasználják sokan ezt a lehetőséget.
Nem tudom, hogy te is jelentkeztél-e rá, ha igen, akkor írok pár fontos dolgot a teszteléssel és az ezzel járó munkaidő-beosztással kapcsolatban.
Óvodában is lehet hasznosítani majd?
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszi a gyors segítséget. Utánanézek az összes infónak.
Másik kolléganőm 2013.08.21-től van alkalmazásban. Neki hány év a gyakornoki ideje? Iratok átnézésénél tartok, de nem találok gyakornoki szabályzatot. Neki "házi " minősítése lesz, azt tudom. De kettő v. három év után?
Csak felszínesen:
"22. §(5)83 A gyakornoki idő az E fizetési osztályba tartozó munkakörben két, az F–H fizetési osztályba tartozó, illetve az (1) bekezdésben meghatározott tudományos kutatói munkakörben három év. "

Az akkor hatályos jogszabály:
http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=17120.243702#foot_79_place
Érdemes tanulmányozni a gyakornokra vonatkozó részeket (20.§ -tól, főként 22.§), így könnyebben értelmezed az iratok alapján.
 
Adri73

Hálás köszönet!!! Csak hónap elejétől- teljes újoncként- "vezetek. Még a fele jogszabállyal és törvénnyel sem ismerkedtem meg.
Nem szeretnék visszaélni a segítségeddel, de a 2013.09.01. előtti gyakornokokra is a 26 óra csoportban letöltendő óra vonatkozik? Mert ő azóta is 32 órában dolgozik. (óvoda)
 
Semostyán Erika

Állandó Tag
Állandó Tag
Én azt a tendenciát figyeltem meg, hogy az OH mindig pénteken küld értesítést mindenről.;) Amikor hétvégén már sose tudunk sehová sem fordulni, ha gondunk van. Szóval én péntekre szavazok. Most néztem akkor lesz 31.-e. :cool:
Frissen végzett szakértőként átsorolás nélkül foghatóak leszünk a feladatokra, vagy csak január 1-től. Van valakinek véleménye? Szívesen fogadnám.
 
Bonzi

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez pillanatnyilag egy terv (nem tudom másképp írni, pedig tervnél már egy kicsit több, most finomítják a segítségünkkel), Nemzeti Köznevelési Portál. Most ezt teszteljük - szaktanácsadók - két hetes turnusokban a nyáron. mivel titoktartási kötelezettséggel járt a munka, ezért nem lehet írni róla különösebben semmit. Én már túl vagyok az ezzel kapcsolatos munkán, nagyon jónak találom az ötletet, hatalmas lehetőség lesz benne pedagógusnak és gyereknek egyaránt. Persze, ha kihasználják sokan ezt a lehetőséget.
Nem tudom, hogy te is jelentkeztél-e rá, ha igen, akkor írok pár fontos dolgot a teszteléssel és az ezzel járó munkaidő-beosztással kapcsolatban.
Köszi, természetesen azért érdeklődök, mert én is közreműködök az aug.10-13-ig tartó csoportban:)
HA gondolod adok priv.emailt.
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Frissen végzett szakértőként átsorolás nélkül foghatóak leszünk a feladatokra, vagy csak január 1-től. Van valakinek véleménye? Szívesen fogadnám.
Nem vagyok szakértő, s ilyenkor már friss sem, így visszakérdezek.
A képzés során január elsejéről mit mondott a tréneretek? Nem azt, hogy a megszerzett mesteri cím s a velejárók a következő év január elsejétől lépnek életbe?
 
Igen, ezt mondták, de olyan hírek is jönnek-mennek, hogy mivel kevés a szakértő, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy már szeptembertől. Nyilván megbízási díjjal. Én is ezért kérdezem.
 
fodorlak

Állandó Tag
Állandó Tag
Az idézet a jelenleg kiadott módosításból van. Ennek kérték most a véleményezését. Majd szeptembertől tervezik!
Sajnos vannak olyan Óvodák, ahol nincs se a dolgozóknak , se a vezetőnek szakvizsgája. Vagy csak még most végzi a vezető a szakvizsgát. Ilyenkor mi lesz?
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Frissen végzett szakértőként átsorolás nélkül foghatóak leszünk a feladatokra, vagy csak január 1-től. Van valakinek véleménye? Szívesen fogadnám.
A 326/2013-as kormányrendelet elvi lehetőséget adott arra, hogy ez év végéig a még nem-mester/szakértő/tanfelügyelő pedagógusok is részt vehessenek az eljárásban.
36. §. (8) A 2015. december 31-éig Pedagógus I. vagy Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógus is részt vehet a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként vagy a szaktanácsadói feladatok ellátásában, feltéve, hogy a (6) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelel. (...) A szakértői vagy szaktanácsadói feladatokat e bekezdés alapján ellátó pedagógusra is alkalmazni kell a 4. § (5), valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat.

(6) Az (5) bekezdés szerinti pályázaton az a pedagógus vehet részt, aki
a) rendelkezik legalább tizennégy év szakmai gyakorlattal és pedagógus-szakvizsgával,
b) vállalja, hogy részt vesz az OH által szervezett szakértői vagy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által szervezett szaktanácsadói továbbképzésen, valamint
c) vállalja, hogy külön díjazás nélkül, a központi költségvetés által biztosított költségtérítés terhére a 4. § (5), valamint (7) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelő alkalmazásával részt vesz a szakértői, szaktanácsadói feladatok ellátásában.

Ugyanakkor ez több kérdést is felvetne, emiatt a gyakorlati használhatóságát problémásnak vélem.
- a tanúsítványok kiállítása és eljuttatása a végzetteknek és a munkáltatóknak
(igaz, föntebb csak a továbbképzés vállalása van írva...)
- szakértői nap biztosítása a munkáltató részéről (lásd írásbeli hozzájárulás)
- a heti 18 órás tanítási óra biztosítása a munkáltató részéről (ez inkább szakértői igény).
Ezek nélkül (szakértői nap, 18 óra) vállalható-e felelősséggel...?
 
Utoljára módosítva:

csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak kérdezem...... hogy valamit rosszul értelemezek ? A mi szuper intézményi belső elvárásaink között az adminisztrációs munka szabályzása - ami szerintem - túl nagy hangsúlyt kap , nem is tetszik igazán !
A második helyen nálunk a hazaszeretetre nevelés szerepel.
Ez utóbbi hol jelenik meg a külső elvárások között, melyik indikátor tartalmazza ?
 
Utoljára módosítva:

Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
A hazaszeretetre nevelést bele lehet tuszkolni a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott elvárásoknak és a pedagógiai programban megfogalmazott intézményi céloknak való megfelelés részbe, az adminisztrációs munka szabályozása helyi specialításként szintén szerepelhet
 
kriszta0412

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez pillanatnyilag egy terv (nem tudom másképp írni, pedig tervnél már egy kicsit több, most finomítják a segítségünkkel), Nemzeti Köznevelési Portál. Most ezt teszteljük - szaktanácsadók - két hetes turnusokban a nyáron. mivel titoktartási kötelezettséggel járt a munka, ezért nem lehet írni róla különösebben semmit. Én már túl vagyok az ezzel kapcsolatos munkán, nagyon jónak találom az ötletet, hatalmas lehetőség lesz benne pedagógusnak és gyereknek egyaránt. Persze, ha kihasználják sokan ezt a lehetőséget.
Nem tudom, hogy te is jelentkeztél-e rá, ha igen, akkor írok pár fontos dolgot a teszteléssel és az ezzel járó munkaidő-beosztással kapcsolatban.
Én nagyon támogatom a KNP elindítását, sőt, jelentkeztem is a tesztelésre, de nem jutottam be. :( De addig nem tudok mit tenni, amíg nálunk a modern digitális világban a gyerekek nem hozhatnak okostelefont a suliba és ha meg meri tenni ( mert gyerekből van )elveszik tőle és csak a szülő kaphatja vissza, ha személyesen bemegy érte:rolleyes2:.
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Frissen végzett szakértőként átsorolás nélkül foghatóak leszünk a feladatokra, vagy csak január 1-től. Van valakinek véleménye? Szívesen fogadnám.
A hatályos 326-os szerint:
"7. § (2) A minősítő bizottság tagjai:

a)
minősítő vizsga esetében

aa)30 a pedagógusképző felsőoktatási intézmény oktatója vagy gyakorlóiskolájának, gyakorlóóvodájának, gyakorlókollégiumának legalább Pedagógus II. fokozatba sorolt alkalmazottja, aki a külön jogszabályban foglaltak szerinti felkészítésben vett részt,

b)
minősítési eljárás esetében
ba)32 az OH által delegált, az Országos szakértői névjegyzéken pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítés szakterületen szereplő köznevelési szakértő, aki a külön jogszabályban foglaltak szerinti felkészítésben vett részt, ..."

"36. § (8)114 A 2015. december 31-éig Pedagógus I. vagy Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógus is részt vehet a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként vagy a szaktanácsadói feladatok ellátásában, feltéve, hogy a (6) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelel. Az a pedagógus, aki nem rendelkezik a (6) bekezdés a) pontjában előírt tizennégy év szakmai gyakorlattal, de szerepel a szaktanácsadói névjegyzéken, 2015. december 31-ig részt vehet a szaktanácsadói feladatok ellátásában. A szakértői vagy szaktanácsadói feladatokat e bekezdés alapján ellátó pedagógusra is alkalmazni kell a 4. § (5), valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat."

Kérdés az is, hogy melyik turnusban végeztél. A 7-es reménytelen, mert még nem vizsgázott. A 6-os ?
Egyébként ahhoz mérten, hogy kevés a szakértő, túl sokan vagyunk megbízás nélkül, akik szerepelünk az országos névjegyzékben is.
 
csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nagyon támogatom a KNP elindítását, sőt, jelentkeztem is a tesztelésre, de nem jutottam be. :( De addig nem tudok mit tenni, amíg nálunk a modern digitális világban a gyerekek nem hozhatnak okostelefont a suliba és ha meg meri tenni ( mert gyerekből van )elveszik tőle és csak a szülő kaphatja vissza, ha személyesen bemegy érte:rolleyes2:.[/QUOT

A KNP tesztelésére hogy jelentkeztél -úgy értem, szaktanácsadóként, egyszerű pedagógusként.....? Ez nagyszerű , a telefon-tilalom és a nagy ellentmondás a használatának támogatása között ! Nem egy ilyen ellentmondást találunk a rendszerben , valljuk csak be !
 
csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
A hatályos 326-os szerint:
"7. § (2) A minősítő bizottság tagjai:

a)
minősítő vizsga esetében

aa)30 a pedagógusképző felsőoktatási intézmény oktatója vagy gyakorlóiskolájának, gyakorlóóvodájának, gyakorlókollégiumának legalább Pedagógus II. fokozatba sorolt alkalmazottja, aki a külön jogszabályban foglaltak szerinti felkészítésben vett részt,

b)
minősítési eljárás esetében
ba)32 az OH által delegált, az Országos szakértői névjegyzéken pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítés szakterületen szereplő köznevelési szakértő, aki a külön jogszabályban foglaltak szerinti felkészítésben vett részt, ..."

"36. § (8)114 A 2015. december 31-éig Pedagógus I. vagy Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógus is részt vehet a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként vagy a szaktanácsadói feladatok ellátásában, feltéve, hogy a (6) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelel. Az a pedagógus, aki nem rendelkezik a (6) bekezdés a) pontjában előírt tizennégy év szakmai gyakorlattal, de szerepel a szaktanácsadói névjegyzéken, 2015. december 31-ig részt vehet a szaktanácsadói feladatok ellátásában. A szakértői vagy szaktanácsadói feladatokat e bekezdés alapján ellátó pedagógusra is alkalmazni kell a 4. § (5), valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat."

Kérdés az is, hogy melyik turnusban végeztél. A 7-es reménytelen, mert még nem vizsgázott. A 6-os ?
Egyébként ahhoz mérten, hogy kevés a szakértő, túl sokan vagyunk megbízás nélkül, akik szerepelünk az országos névjegyzékben is.

Akkor most sok van belőlünk vagy kevés ?
 
A 6-os-ban végeztem.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére