Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

bodzaviragzat

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves "Mesterpedagógusok" !
Az általatok bizonyára jól ismert 326-os ezt várja tőletek díjazás és munkaidő kedvezmény ellenében:
" Mesterpedagógus
A pedagóguskollégák szakmai támogatásában és az iskola szervezeti életében kezdeményező, speciális/vezető pozíciót tölt be.
Az iskolákat, a pedagógusszakmát érintő problémákról, kérdésekről képes szakmai párbeszédet kezdeményezni intézményi, helyi, regionális szinten. Képes a kollégák önismeretének, lelki egészségvédelmének támogatására, szakmai fejlődésének segítésére, saját reflektív, szakmai elemző technikáinak megosztására. Iskolai kutatási, fejlesztési projektek vezetését, pályázatok tervezését, megvalósítását képes ellátni.
Az iskolai innovációkban kollégáit szakmailag segíti. A kutatási, fejlesztési eredményeket intézmény, helyi, regionális szinten népszerűsíti."

És mi, akik erre a megtiszteltetésre még érdemtelenek voltunk a butaságunk, képzetlenségünk, korunk miatt, hálásan megköszönjük az önzetlenségeteket, amit a sok-sok ingyenes képzés során felszedett tudásotok felhasználásával a pedagógustársadalom fejlődése érdekében továbbszármaztattok!
Kedves Mókuslekvár01!
Sajnálom, hogy az új tanévet ilyen rossz szájízzel kezded meg. Kívánom, szeptember 1-én ez változzék! Véleményed a Tiéd! Több ezer mesterpedagógus van az országban, tény, hogy nem teljesen egyformák, akárcsak a sebészek, a bírók, a fodrászok, a kalauzok esetében is. Csakhogy: ha végigolvasod a 13258 korábbi bejegyzést, rájössz, a létező legrosszabb helyen nyilvánítottál a mesterpedagógusokról ilyen véleményt. Sajnálom, de nem tudod, a fórumot olvasók/írók mennyi energiát fordítanak egymás, a szakma segítésére. Díjazás nélkül és a szabad idejük terhére, valószínűleg azért, mert markánsan elhivatottak, innovatívak, segítők. Úgy, ahogyan az Általad leírt feladataid szerint Te is az lehetsz!
 

spiky

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem ennyire nem vészes. Amiket leírtál, az így van, de hát nekünk is kell új csoportprofil, új tematikus terv, 2 új óraterv a látogatás előtt. Az egész portfóliót nem kell átdolgozni. Neki annyiban nehezebb, hogy (ahogy írtad is) a kerettantervi követelmények mások, nem biztos, hogy ezeket most annyira tudja, lehet, többször át kel böngésznie írás közben. Inkább a más intézmény miatt több időbe telik neki, hiszen meg kell ismernie alaposan a Ped. programot, Házirendet, stb., mielőtt nekiállna a munkának.

Kedves Baj!
Csak a pontosítás végett, a tanfelügyeletnél nem kell tematikus terv, tanmenetet kér és az óraterveket. Csoportprofil sem kell hozzá. Nincs tudomásom róla, hogy kötelezővé tették volna a tematikus tervet és a csoportprofilt. Tanfelügyeleti Kézikönyv 19-20. oldal. Ha mégis gondolom ,majd javítotok.
 
Utoljára módosítva:

Krémusz

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vagyok mesterpedagógus. Ez itt nem titok és nem téma. Most is csak azért írom le, nehogy újabb muníció legyen a hsz-em. Az idézőjeles utalásom Kedves "Mesterpedagógusok" !
Az általatok bizonyára jól ismert 326-os ezt várja tőletek díjazás és munkaidő kedvezmény ellenében:

" Mesterpedagógus ... egyértelmű, akár a többiek bejegyzései. Végigolvastam újra az első 4 hsz-ed. Erős a negatív kisugárzásod. Ha ez még engem is irritál, akkor képzelheted, mit éreznek az érintettek.

Módosítok, mert látom, közben higgadtak a kedélyek. Szóval: itt nem az 1. típusú mesterpedagógusok találhatók. Bárki bárkinek és bármikor szívesen segít. Ilyen szándékkal íródtak az én soraim is.
Ladysla, ez nagyon jól esett! :) Te vagy a MESTEREK MESTERE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:)
 
Az Általad készített anyagok - hacsaknem a BÖCS tagjaként készítetted ezeket - a tulajdonaid. Miért adnád oda?
Helyette a felsorolás az elérhető forrásokról:
- az éppen aktuális jogszabályok
- Útmutató, valamint a Tanfelügyeleti és Önellenőrzési Kézikönyv.

Fordított logika alapján, de éppen ezért nem gondolom, hogy vezetőnek/szakértőnek részt kell vennie a BÖCS-ben (Pertróczi Gáborral ellentétesen, s régóta). Ugyanis a tanfelügyelet és a minősítés nem a testület szakértő/vezető tagjainak a kizárólagos feladata, hanem - az önellenőrzés miatt is - mindenkié.
Tehát ebben mindenkinek kell, hogy kanala legyen, s emelje fel a lusta seggét az is, aki soha az életében nem képes egyetlen jogszabályt sem elolvasni, nemhogy értelmezni, s fordítva, az sem járja, éppen az előzőek miatt, hogy mindent a szakértő készítsen el.
Valahogy így lenne ez - mégha nyilván nem biztos, hogy tökéletes szakmaisággal elkészítve - közös munka.
Igazuk van az előttem szólóknak,ne adj oda semmit,csak hivatkozásokat,aztán böngésszenek, nézzenek utána.
 

Piri58

Állandó Tag
Állandó Tag
Hozzászólásom minden esetben akkor fogalmazódott meg, mikor valamely kollégák nehezményezték a rájuk háruló feladatok elvégzését, és az esetlegesen szükségessé váló segítség nyújtását. Ennyit a "bárki, bárkinek,bármikor szívesen segít"-ről. Bizonyára ezt is visszaolvashattad volna, ha valóban érdekelt volna a hozzászólásaim motivációja. Én ugyan most valóban E/1-ben írtam a hozzászólásaimat, de ez egy 120 fős tanári kar jelentős hányadának a véleményével egyezik meg. A negatív kisugárzásom pedig szinonímiája lett a kritika el nem viselésének.

#13228 erakucko

#13229Drabikné Gabi

#13233ladysla

#13235Csipike2014

#13239Kacagóbab

#13245kros

#13253Gagamail

#13259Mókuslekvár01


C:\Users\User1\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image001.png
Csak azért szólalok meg mert erakucko az a mesterpedagógus, ( a fentebb idézett kollégákkal egyetemben) aki mikor még nem volt mesterpedagógus akkor is képes volt a Mókuslekvár01 által idézett „saját reflektív, szakmai elemző technikáinak megosztására” (Lásd: „Portfólió készítés” topic).Tehát ezért ez a véleményem.


„A kibicnek semmi sem drága”

A kibic szó jelentése:
A szó eredeti értelmében a szerencsejátékosokat (általában kártyásokat) körülvevő nézőket illeti ez az elnevezés, akik saját tét híján a megfigyelt játékosokkal azonosulva élik ki biztonságosan játékszenvedélyüket.
Kibicek azok az emberek, akik azáltal, hogy néznek egy eseményt, már úgy gondolják, hogy mint "hozzáértő szakembereknek", a cselekmény befolyásolása végett joguk van utasítgatni a résztvevőket. A "kibicnek semmi sem drága" formula éppen ezt a sajátosságukat írja le: mivel a kibic nem vállal kockázatot, felelőtlen tanácsokat osztogat, veszélyesen vakmerő manőverekre bujtogatja a játékost, hogy saját játékélménye (akár a játékos kárára) átütőbb legyen. A kibic nem a saját farkával veri a csalánt.

A kötélidegzetű játékos nem zavartatja magát a kibic miatt.
Egy kibic csak zavart kelt, nem érdemes figyelni rá!

Átvitt értelemben: Magát felelőtlenül beleártó személy, aki egy olyan tevékenységet figyel, amiben nem vesz részt, de a tevékenységet végzőket szívesen kritizálja.
Ma már nyelvünk számtalan területén használjuk olyan értelemben, hogy egy kívülálló kockázat nélkül mondhat véleményt bármely ügyben.

A Szent-Endre és Vidéke 1900. június 2-i számában az alábbi szöveggel gazdagította
az egyébként szerény magyar kibic-irodalmat:

"Egy vidéki Casinó alábbi kibicszabályait ajánljuk társasköreink szíves figyelmébe:

1.§. Kibic az, aki kockázat nélkül, a kártyajáték élvezetes izgatottságában részt vesz.
2.§. Minden kibic tartozik tisztességesen öltözködni, s valamely jótékony célra fordítandó 1 korona felvételi díj lefizetése mellett a kibicek állandó helyi névsorába felvehető.
3.§. A kibic mindenkor valamely játszó mögött, de illő távolságban, a játszó jobb oldalán tartozik helyet foglalni, s a játszóasztalhoz csak az esetben szabad közelebb mennie, ha valamely, az asztal alá esett tárgyat (kártya, pénz, kréta vagy szivacs) akar felemelni. Ha a leesett tárgy bepiszkolódott volna, a kibic kötelessége azt szépen megtörülni, s az illető játszónak óvatosan és udvariasan átadni.
4.§. A kibicnek nem szabad szortyogós pipából dohányozni vagy büdös szivart szívni.
5.§. Ha a játszó szivarra akar gyújtani, köteles a kibic tűzzel szolgálni.
6.§. Ha a játszó helytelen színt ad, a kibicnek röhögni szabad ugyan, de közbeszólni tilos.
7.§. Ha a kártyázónak elfogyott a pénze, a kibic tartozik kölcsönadni.
8.§. Ha a kibic rossz tanácsot ád a játszónak, fizeti az okozott veszteséget; ellenesetben egy másik asztalhoz toloncolható.
9.§. Példás viseletű kibicek a játszótársaság közakaratával főkibicekké léptethetők elő, kiknek - ha megkérdeztetnek - már a játszmára vonatkozó véleményt is szabad nyilvánítani.
10.§. A kibic nem lehet mütyista, s nem szabad a játszót semmire biztatnia.
11.§. Ha a kibic látja, hogy a játszónak feltűnő pechje van, tartsa kötelességének, minden felszólítás nélkül helyét elhagyni.
12.§. Ha a kibic az itt említett szabályokat megsértené, a kibicek helyi névsorából egyszerűen törültetik."
 
Utoljára módosítva:

csakkerdezem

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyet értek veled, de -"emelje fel a lusta seggét az is, aki soha az életében nem képes egyetlen jogszabályt sem elolvasni, nemhogy értelmezni"- milyen anyagot fog tudni elkészíteni? Aztán az utolsó pillanatban odadugják a szakértő orra alá, hogy "csináld meg te!"[/QU

Most néztem meg a dari oldalt és én is bekerültem a 2015-ös tanfelügyeleti ellenőrzésbe. A 6. turnusban július elején sikeresen levizsgáztam. Évi két PSZE nem túlzás ez?

Ügyesen kéred a mentesítésedet, a látogatást törölni fogják !
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Drabikné Gabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Most néztem meg a dari oldalt és én is bekerültem a 2015-ös tanfelügyeleti ellenőrzésbe. A 6. turnusban július elején sikeresen levizsgáztam. Évi két PSZE nem túlzás ez?
Minél hamarább írj a megadott címre,okt.azonosító,intézmény,stb.adatokkal, írd le, hogy már levizsgáztál. Most nem jut eszembe a mail cím, de a többiek biztos megírják.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Drungyus

Állandó Tag
Állandó Tag
Minél hamarább írj a megadott címre,okt.azonosító,intézmény,stb.adatokkal, írd le, hogy már levizsgáztál. Most nem jut eszembe a mail cím, de a többiek biztos megírják. Megvan : [email protected]-ra
dr. Szikora Ágnes aláírásával jött levél szerint: "Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy ezzel egyidejűleg az Oktatási Hivatal [email protected], valamint [email protected] tematikus e-mail címei megszüntetésre kerültek."
Amúgy is azt írták előzőleg, hogy ez a cím csak a 2016-os tanfelügyelettel kapcsolatban volt jó, ha emlékeim nem csalnak, a 2015-össel kapcsolatban a tanfelü[email protected]-t ajánlották.
 

Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
A 2 sz. és 3.sz. mesterpedagógus előtt emelem a kalapom, és nem nekik szólt a megjegyzésem, sajnálom, hogy mégis ők veszik magukra
Tisztában vagyok az elvégzendő feladatukkal.
Az 1 sz. mestertanárnak szólt, aki egész évben vicceket mesél, fociról beszélget, majd év végé írat egy három osztályzattal értékelendő dolgozatot, és ha tanácsot kérsz tőle, akkor abban éppen nem tud segíteni, de veszi a bátorságot reprezentálni, majd más kollégákat minősíteni, és ha valami feladatot kap, akkor attól éppen meg akar szakadni.

Tudod, szerintem mi a gond? Az, hogy Mesternek nevezték el a fokozatot. Ha szimplán Ped.III. lenne, nem lenne ennyi félreértés. Úgy látom a kollégáimon is, hogy ez esik a legrosszabbul. Mester - ez a szó azt jelenti, hogy többet tud, mint más. Mestercukrász, mesterszakács ... mindent tud, a szakmája csínját-bínját.

Akárkivel beszélgettem, mindenkinek ez fájt. Ő alacsonyabb rangú lett a tanárok között? Én azért lettem "mester", mert elvégeztem egy képzést? Röhej! Hazafelé a buszon a gyermekem osztálytársának anyukája is, akit őrült rég nem láttam, ezt ontotta rám. Mondta, mondta, szapulta a rendszert, én pedig azon gondolkodtam, hány megálló van még - vajon elegendő időm van-e bevallani, hogy én is ..., egyáltalán bevalljam-e, s ha mégis, van-e időm megmagyarázni, miért ..., van-e vesztenivalóm az önbecsülésemen kívül? Így belevágtam, és megmondtam. Nem titkolom, nem szívesen. Nem volt hangulatom még sulin kívül is küzdeni. Látszott, hogy nem számított rá. Ahhoz volt szokva, hogy ezt szidni lehet, sőt kell.
Alig 3 perc alatt, amíg azt gondolta én is "szürke, mezei", egyet fogunk érteni, felsorolt egy csomó mindent, miért dolgozik ő is sokat, és miért méltánytalan mindezért háttérbe szorítani. Amikor megkérdeztem ezt a rengeteg eredményt, és tényleg fantasztikus dolgokat (!), miért nem hajlandó megmutatni másnak, látszott rajta a megbántottság, a mellőzöttség. Minek? Fölösleges!

Ez a rendszer, ha mi is jól csináljuk, ezeknek a kollégáknak hozhat több megbecsülést, amire nagy szükségük lenne, még akkor is, ha most mperc alatt odavágja, hogy nincs szüksége rá! Dehogy nincs! Kinek nincs? Ki nem szereti, ha a munkáját megdicsérik, elismerik?

Nem mondom, hogy minden részletében egyetértek a ped.minősítés, tanfelügyelet felépítésével, de most ez van, és legalább nem a "főnök csókosai"-rendszer, mert erre is tudnék példát - ki kap jutalmat és mennyit, a miért ritkán publikus. Tisztelet a kivételnek. (Persze ma már jutalom sincs.)

Csináljuk, értékeljük, változtassunk, de ez csak Veletek megy! Aki mindenre legyint, aki nem vállal szerepet abban, hogyan lehetne jobb, az tényleg ne szóljon, sőt, keressen más szakmát, ha ennyire nem érdekli!

Ezért becsülöm, hogy szólsz, a nézeteddel legalább lehet vitatkozni - de az asztalt nem ránk kell borítani, hidd el!

Azt kellene megérteni és megértetni a kollégákkal, hogy jó szakemberekre van szükség. Ehhez kellenek változások, még akkor is, ha ez nehéz szülés lesz (#12947).

A legnagyobb félelmem az, hogy minden marad a régiben.
 
Utoljára módosítva:

gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves "Mesterpedagógusok" !
Az általatok bizonyára jól ismert 326-os ezt várja tőletek díjazás és munkaidő kedvezmény ellenében:
" Mesterpedagógus
A pedagóguskollégák szakmai támogatásában és az iskola szervezeti életében kezdeményező, speciális/vezető pozíciót tölt be.
Az iskolákat, a pedagógusszakmát érintő problémákról, kérdésekről képes szakmai párbeszédet kezdeményezni intézményi, helyi, regionális szinten. Képes a kollégák önismeretének, lelki egészségvédelmének támogatására, szakmai fejlődésének segítésére, saját reflektív, szakmai elemző technikáinak megosztására. Iskolai kutatási, fejlesztési projektek vezetését, pályázatok tervezését, megvalósítását képes ellátni.
Az iskolai innovációkban kollégáit szakmailag segíti. A kutatási, fejlesztési eredményeket intézmény, helyi, regionális szinten népszerűsíti."

És mi, akik erre a megtiszteltetésre még érdemtelenek voltunk a butaságunk, képzetlenségünk, korunk miatt, hálásan megköszönjük az önzetlenségeteket, amit a sok-sok ingyenes képzés során felszedett tudásotok felhasználásával a pedagógustársadalom fejlődése érdekében továbbszármaztattok!
Kedves Mókuslekvár01!

Nem akarok lerágott csont lenni, de ha az ember nyilvánosan leír valamit, azt felelőséggel tegye. Az idézett 326-ost valóban nagyon ismerjük. Konkrétan ezt írja feladataink tekintetében:
" (1a)120 Ha az (1) bekezdés alapján Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus a 4. § (5) bekezdésében meghatározott feladatok ellátására egy évben kevesebb, mint huszonöt alkalommal kap megbízást, akkor azokon a napokon, amikor a munkahelyén történő munkavégzés alól mentesítve van, köteles az OH felkérésére
a) az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet), valamint a minősítő vizsga, minősítési eljárás jogszerű és szakszerű lebonyolításának ellenőrzésével kapcsolatos, továbbá
b) azon a szakterületen, amelynek megfelelő pedagógus-továbbképzésben részt vett, szakértői, szaktanácsadói feladatokra felkészítő továbbképzésen előadói feladatokat ellátni."

A rendelet is utal rá, hogy lesz olyan Mesterpedagógus, aki nem szakértő. Az általad idézett szöveg elsősorban rájuk vonatkozik. Szeptember 1-től változik a rendelet, javaslom tanulmányozását, vélhetően részletesen leírja ezen Mesterpedagógusok feladatát.

Nem vagyok "eredeti" tanár. Ennek előnye, hogy dolgokat másként, talán távolabbról látom. Sajnos egy átmeneti állapotban vagyunk, ahol nem alakultak ki kristálytisztán bizonyos szerepek. Ennek vagyunk áldozatai Mesterpedagógusok és NemMesterpedagógusok.

Eddigi pályafutásom során többször változtattam, mert nem voltam elégedett. Időben rájöttem, hogy az elégedetlenség, a cinizmus nem old meg semmit.

Említetted a sok-sok ingyenes képzést.
5 diplomám van, ebből egy volt államilag támogatott, a többit zsebből finanszíroztam. Civilben mérnök vagyok, ezért is eléggé racionális. Amikor megismerkedtem az életpályamodellel, rájöttem, hogy szakvizsga nélkül nehéz lesz továbblépni. Estin végeztem az ELTE-n, ami azt jelenti, hogy hetente feljártam Pestre. Munkahelyem csak a szabadnapot biztosította. Erre is túlzás lenne azt mondani, hogy ingyenes.

A pályázatra véletlenül találtam. Beadtam, rendületlenül végigcsináltam mindent. Hát sikerült, Mesterpedagógus lettem. Azóta is saját költségemen járok továbbképzésekre, konferenciákra, szakmai napokra. Szabadidőmben segítek pl. ezen a fórumon is. Két kolléganőm szintén szakértő lesz. Kérésükre megszakítottam a szabadságomat, hogy segítsek a vizsgán. Nekem természetes volt, pedig utiköltséggel járt.

Bizonyára lenne olyan kérdésed, amire kapásból én sem tudnék válaszolni. Ennek ellenére jó szakembernek tartom magam. Mindennek pontosan utána járok. Esetleg egy dolgot sajnálok. Konkrétan azt, hogy vannak kollégák, akik az értelmes párbeszéd helyett csak intrikálnak. Többre mennénk, ha mindenki hozzá tenné a maga tudását, erősségét. Ez valóban a pedagógus társadalom fejlődését szolgálná, mint írtad.

Még egy gondolat. Nem az én feladatom, hogy mások munkáját, tudását megítéljem. Nem is törekszem rá. Lefoglalnak az ötleteim, jó óráim, hogy szívesen csináljam azt, amit csinálok. Attól, hogy a másikat ócsárolom, én nem leszek több. Sőt!
 

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
A PSZE-hez nem kell teljes portfólió. Egyébként úgy olvasom, hogy most 2015-re az ideiglenes pedII kapott PSZE-t (vagy van ellenpélda?), nekik meg már van portfólió.
A tanfelügyelethez kellő portfólióelemek elkészítése nem okozhat senki számára nagy problémát. Nekem itt a hírek olvasása közben csak az nem világos, hogy honnan került elő a 2015-ös tanfelügyelet kérdése. Arról volt szó, hogy nem lesz. Majd megkaptuk az értesítést, hogy minket 2016-ban felügyelnek, erről pontos tájékoztatást 2015. november 15-ig (vagy 30-ig, már ezt sem tudom) kapunk (beleértve a pontos időpontot is). Holott ez még oly távol van. Erre derült égből tanfelügyelet: most jönnek az értesítések a 2015-ösről. Van olyan közöttünk, aki ezt érti? :confused:
 
Utoljára módosítva:

Drabikné Gabi

Állandó Tag
Állandó Tag
dr. Szikora Ágnes aláírásával jött levél szerint: "Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy ezzel egyidejűleg az Oktatási Hivatal [email protected], valamint [email protected] tematikus e-mail címei megszüntetésre kerültek."
Amúgy is azt írták előzőleg, hogy ez a cím csak a 2016-os tanfelügyelettel kapcsolatban volt jó, ha emlékeim nem csalnak, a 2015-össel kapcsolatban a tanfelü[email protected]-t ajánlották.
Köszönöm, hogy ki javítottál, én még lemaradtam a korábbi címnél. Az is igaz,hogy már annyiféle címet kaptunk, hogy néha azt sem tudom hol tartok.:cool:
 

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Az 2016-ról szólt, nem erről az évről. Vajon milyen meglepik lesznek még??
Hát ez az. Miután megkapta mindenki, hogy tanfelügyeleti ellenőrzése lesz 2016-ban, ki a csuda számítana rá, hogy egy hónappal később pedig azok kapják meg az értesítést, aki egy (fél) évvel korábban esnek át ellenőrzésen. Szerintem az OH némely ötletelőjének, tervezőjének a szerialitását fejleszteni kellene. Gyógypedagógus és fejlesztő pedagógus kollégák, ti is így látjátok? :oops::D

Bizony ám ! :) Siettünk, hogy le ne maradjunk róla :) Ugyanis mi a debreceni Virágkarneválon fellépő külföldi csoportokból szoktunk "kapni" egyet-egyet ingyér, no meg akkor sokan el tudnak menni a másnapi karneválra :hurra:
Van ez így máshol is. Nálunk (nagyjából az ország másik végén) szintén 19-én van 20-a, de már kb. 50 éve. :)

Nem tudom, hogy kell-e. De azt tudom, hogyha felvenném a fürdőrucit a helyszíni látogatáson, összeomlana a minősítési rendszer. S a canadásoknak kéne újraépíteni.
Lehet, hogy te ezt fenyegetésnek szántad, számomra inkább reménysugarat jelentett. Ugyanis ha mi építenénk fel, akkor valami szuper, logikus, jól átlátható építmény születne. Ti nem így látjátok? Ha igen, akkor vegyük rá csirep 58-at a fürdőruci viseletre. :rohog::D
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
A 2 sz. és 3.sz. mesterpedagógus előtt emelem a kalapom, és nem nekik szólt a megjegyzésem, sajnálom, hogy mégis ők veszik magukra
Tisztában vagyok az elvégzendő feladatukkal.
Az 1 sz. mestertanárnak szólt, aki egész évben vicceket mesél, fociról beszélget, majd év végé írat egy három osztályzattal értékelendő dolgozatot, és ha tanácsot kérsz tőle, akkor abban éppen nem tud segíteni, de veszi a bátorságot reprezentálni, majd más kollégákat minősíteni, és ha valami feladatot kap, akkor attól éppen meg akar szakadni.
Hasonlót ismerek és szenvedek tőle.
Teljes mértékben együtt érzek veled.
Szakképzésben tanítok én is.
Szakmai kérdésem:
Az ágazati érettségi követelményeiről létezik már valami?
(Nem először "vakrepülök" az érettségit tekintve, de várom a biztos pontot...
Az életpálya, minősítés, tanfelügyelet témában naprakészebb vagyok, szívesen válaszolok kérdéseidre, adok gyakorlati tanácsot stb a rengeteg feladatom mellett.)
Nagyon örülök, hogy itt vagy.
Én a leírtak alapján szívesen dolgoznék Veled egy munkaközösségben!
Úgy érzem, könnyebb lenne, mint most...
 

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Hozzászólásom minden esetben akkor fogalmazódott meg, mikor valamely kollégák nehezményezték a rájuk háruló feladatok elvégzését, és az esetlegesen szükségessé váló segítség nyújtását. Ennyit a "bárki, bárkinek,bármikor szívesen segít"-ről. Bizonyára ezt is visszaolvashattad volna, ha valóban érdekelt volna a hozzászólásaim motivációja. Én ugyan most valóban E/1-ben írtam a hozzászólásaimat, de ez egy 120 fős tanári kar jelentős hányadának a véleményével egyezik meg. A negatív kisugárzásom pedig szinonímiája lett a kritika el nem viselésének.
A segítség nálam nem egyenlő más feladatának elvégzésével!
Ha én kapom a feladatot, ami túlmutat jócskán a munkaköri leírásomat tekintve, akkor azt írásban kérem!!!
Ha a jogszabály ismeretem kell, akkor azt a rengeteg órát, amit a megismerésésével, értelmezésével és a módosítások tanulmányozásával töltöttem, ismerjék el!
A vezető rendszeresen jár előadásokra, értekezletekre, ahol erre felhívják a figyelmet, ismertetik az új dolgokkal...
Én mégis pontosabban tudom és emiatt feszültség van köztünk, mert ő megy a feje után és rombol, majd " takarítok" utána, pedig mezei tanár vagyok a tantestületben...
Ezzel vagy hasonló helyzettel nem értünk egyet mi, a fórum tagjai.
Nem beszélve a plágiumól, amikor rengejteg időt töltünk 1-1 dolog elkészítésével, majd a vezető 1-2 szót átír- jóesetben a kohézió nem sérül- és a "készítette:" után a saját nevét írja...
És arról sem szóltam, hogy a vezetőnek a portfólióját egy egész tanári kar készítette/ készíti, titkárnővel ....
Ezeket nehezményezzük... Szerintem....
 

zeneboszi

Állandó Tag
Állandó Tag
A segítség nálam nem egyenlő más feladatának elvégzésével!
Ha én kapom a feladatot, ami túlmutat jócskán a munkaköri leírásomat tekintve, akkor azt írásban kérem!!!
Ha a jogszabály ismeretem kell, akkor azt a rengeteg órát, amit a megismerésésével, értelmezésével és a módosítások tanulmányozbármelikásával töltöttem, ismerjék el!
A vezető rendszeresen jár előadásokra, értekezletekre, ahol erre felhívják a figyelmet, ismertetik az új dolgokkal...
Én mégis pontosabban tudom és emiatt feszültség van köztünk, mert ő megy a feje után és rombol, majd " takarítok" utána, pedig mezei tanár vagyok a tantestületben...
Ezzel vagy hasonló helyzettel nem értünk egyet mi, a fórum tagjai.
Nem beszélve a plágiumól, amikor rengejteg időt töltünk 1-1 dolog elkészítésével, majd a vezető 1-2 szót átír- jóesetben a kohézió nem sérül- és a "készítette:" után a saját nevét írja...
És arról sem szóltam, hogy a vezetőnek a portfólióját egy egész tanári kar készítette/ készíti, titkárnővel ....
Ezeket nehezményezzük... Szerintem....
El nem tudom képzelni, hogy helyettem írja valaki a portfólómat. minthogy azt sem, hogy bármelyik tanárom, iskolatitkárom ilyesmivel foglalkozzon. Mind én, mind a három helyettesem megírta már a magáét, egyedül. Most már kollégák is vannak, akik írják(ták. A kérdéseinket természetesen megbeszéljük.De hogy vezetőként más munkájára rábiggyesszem a saját nevemet, na ez elképzelhetetlen számomra. (a doktorimat írva se jutott volna eszembe ilyesmi!) Lehet, hogy én vagyok ennyire hülye, de szeretem megoldani magam a dolgaimat. Ez nem azt jelenti, hogy nincs munkamegosztás, de akkor a másik eredménye a másiké. még akkor is, ha a közösségért dolgozott.
Megdöbbenve olvasom, hogy mennyi basáskodó, buta vezetőről írtok ezen a fórumon... A mi tantestületünk is 100 fő fölött van, és persze vannak ellenvéleményt képviselők a rendszerrel kapcsolatban. Sőt, még azt is megkaptuk, hogy mi (mármint a vezetés) teljesen megalkudtunk a rendszerrel stb... Csak majd ha valóságosan találkoznak a helyszínen a minősítéssel és tanfelügyelettel, akkor fognak szembesülni a tényekkel. Ezt elég nehéz elmagyarázni türelemmel, szép szóval...Meg kell mondanom, azért ez a kör van kisebbségben. Szerencsére.
 

bejuma

Állandó Tag
Állandó Tag
Most néztem meg a dari oldalt és én is bekerültem a 2015-ös tanfelügyeleti ellenőrzésbe. A 6. turnusban július elején sikeresen levizsgáztam. Évi két PSZE nem túlzás ez?
Mivel átestél a PSZE-n, vonatkozik rád a 20/2012-es 193.§-a:
(16)288 Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban kiemelt projekt (TÁMOP-3.1.8, TÁMOP-3.1.15.) keretében próbaellenőrzésen átesett pedagógusok, intézményvezetők és intézmények próbaellenőrzésének eredményét az érintettek kérése esetén az Nkt. 87. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzésként kell elfogadni.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére