A helyettesek vezetők. A vezető főnök. Ma közölte velem, hogy be fogja kérni tőlünk, melyik napokon van OH-s feladatunk, mert amelyiken nincs, arra esetleg berendel. Erre azt válaszoltam, hogy szerintem nincs joga. Eddig fel sem merült benne, csak most. Amúgy szakértő, de igazgatóként nem tudja érvényesíteni a kedvezményét. Azt is közöltem vele, hogy van, amikor szombaton dolgozom a kedd helyett, s van, amikor szerda délután. Most is lesz ilyenem. Ilyenkor azt "visszakapom", tehát keddnek számít, vagyis nem tudok bemenni. Én kétszer is elmondtam, hogy nincs joga hozzá, de egyszer sem reagált rá. Az egész abból indult ki, hogy mindig az én napomon vannak az intézményben a különböző értekezletek, fogadóóra. Eddig vagy bementem vagy nem. Most viszont osztályfőnök vagyok, nagyon ott kellene lennem. Ezért azt kértem, legyenek hétfőn vagy szerdán. Erre mondta a behívhatóságot. Végül azt mondta, hogy innentől ezeket nem kedden és nem csütörtökön tartjuk (csütörtökön Miuci és egy szakértő napja van). Szerintem meggyőztem. Igaz, azt is hozzátettem, hogy nem érzem fairnek, hogy nekem be kellene mennem, a másik kettőnek nem, egyszerűen azért, mert nem az ő napjukon van ilyen. Persze a különleges helyzet más, akkor bemegy az ember. Szerintem holnap is, mivel millió dolgom van, pedig már egy előadásomra kellene PPT-t készíteni.
Az állásfoglalásról is sokat értekeztünk: Először megkérdezte, én hogyan értelmezem. Elmondtam: a mi esetünkben alig lehet érvényesíteni. Ő nem így értelmezte, hanem ránk nézve pozitívan. Mivel mégsem engedélyezték a túlórát, le akart venni tőlem még órákat. Sajnos nekem lett igazam.
Másnál sem engedélyezték a túlórákat, a szakköröket akarják levetetni. De akkor hátrányba kerülünk más iskolákkal szemben, mert alig tudunk szakkört indítani, hiszen éppen azoknak kellene megadni a kedvezményt, akik szakkörvezetők. Aztán csodálkozhatunk, miért íratnak kevés gyereket hozzánk. Most már nem fontos a tehetséggondozás?