Sajnos az én intézményemben is így van, gyógypedagógus helyett tanító végzi a fejlesztést tanulásban akadályozottaknál.
Az is baj a gyógypedagógiai szakterülettel (szerintem), hogy az elméleti szakemberek ölre mennek egymással egy-egy szóért, kifejezésért, betöltött pozícióért. A legfontosabb számukra a tudományos fokozatuk.
Megy az iszapbirkózás a helyekért.
De, ha be kell menni egy osztályba, már elakad a szekér.
3x néztem ezt végig.
Miért várjuk, hogy a gyakorlati területet képviseljék, annak minden bújával-bajával, ha olyanok tanítják a gypedagógus hallgatókat, akiknek nincs gyakorlati tapasztalatuk. (Ez már az én mesterdiplomámnál is így volt - döbbenettel néztem. Tanszékvezető lett az egyik tanítványunk úgy, hogy osztályt utoljára akkor tapasztalt maga körül két hétnél hosszabb ideig, amikor benne ült.)
A saját cikkeiket teszik be a kötirodalomba, a saját munkáikat preferálják.
Így nem csoda, ha a jogszabályokban, a területhez nem értő jogászok pl. megkülönböztetik a gyógypedagógust és a logopédust ...
Az is megérne egy misét, hogy a tiflopedagógus (látássérült szakos), szomatopedagógus (mozgássérült szakos), vagy egy szurdopedagógus (hallássérült szakos) miért nem végezhet fejlesztést, mikor ez a képzésének az alapköve.
Ez pl. a 326-os részlete:
Ilyenekkel nem foglalkoznak, ez nem érdekes, csak a nomenklatúra.
Siralmas, ami itt történt.